Néha éget,néha fáj,

de el veszíteni talán mégse kár.

Szeretete örökre bennem él,

s szívem mindig csak érte ég.

Távol lehetünk bármikor,

de lelkem csak reá gondol.

Lehet nélkülem jobb talán,

s szíve csak másra vár már.

Ha jobb neki, hát legyen így,

az erőltetés nem segít.

 Az élet szép,

az élet jó,

de mégsem olyan megható.

 Mikor a szép aludni tér,

olykor a jó meghalni fél.

Amikor az öröm messzire száll,

szívemben már csak bánat vár.

 Mikor égből földre száll,

úgy érzem nincs határ.

Szívem újból tűzben ég,

pedig azt hittem ez már elmúlt rég.

Lelkem a mennyekig szárnyal, 

míg valaki vissza ránt majd.

 Minden tervem porba hull,

amikor a világ felborul.

A lélek is széljel hull,

ha a szív megszorul.

 Harc dúl bennem,

így el kell mennem,

s máshogy nem tehetem.

Létem veszve,

szívem tépve, 

s életem már mit sem érne.

Az idő múlik,

sorsunk telik,

s életünk értelmet nyer így?

Élnünk kell,

szeretnünk fáj,

de szívünk  szét mégsem hull már.

Szívünk éghet,

létünk véget érhet,

de emlékünk örökké élhet.

Szerelmünk elmúlhat,

barátságunk megromolhat,

de érzésünk örökre megmaradhat.