Lehet talán elveszítem,

de ezzel álmom összedölne,
összedölne, s megőlne,

de mégis lehet jobb lenne,

mert ő boldog lehetne....

 Néha éget,néha fáj,

de el veszíteni talán mégse kár.

Szeretete örökre bennem él,

s szívem mindig csak érte ég.

Távol lehetünk bármikor,

de lelkem csak reá gondol.

Lehet nélkülem jobb talán,

s szíve csak másra vár már.

Ha jobb neki, hát legyen így,

az erőltetés nem segít.

 Az élet szép,

az élet jó,

de mégsem olyan megható.

 Mikor a szép aludni tér,

olykor a jó meghalni fél.

Amikor az öröm messzire száll,

szívemben már csak bánat vár.

 Mikor égből földre száll,

úgy érzem nincs határ.

Szívem újból tűzben ég,

pedig azt hittem ez már elmúlt rég.

Lelkem a mennyekig szárnyal, 

míg valaki vissza ránt majd.

 Minden tervem porba hull,

amikor a világ felborul.

A lélek is széljel hull,

ha a szív megszorul.

 Harc dúl bennem,

így el kell mennem,

s máshogy nem tehetem.

Létem veszve,

szívem tépve, 

s életem már mit sem érne.

Az idő múlik,

sorsunk telik,

s életünk értelmet nyer így?

Élnünk kell,

szeretnünk fáj,

de szívünk  szét mégsem hull már.

Szívünk éghet,

létünk véget érhet,

de emlékünk örökké élhet.

Szerelmünk elmúlhat,

barátságunk megromolhat,

de érzésünk örökre megmaradhat.

 Van kiért érdemes élnem.
Van ki életben tart anélkül, hogy kértem.
Viszonoznom ezt lehetetlen,
s csak annyira kérem maradjon mindig velem.

Szívemnek eddig csak a fele élt,
melyben örök barátság ég.
De eljött az idő, mire már rég vártam,
életre kelt a másik is bennem.

Szívem másik része is él már,
miről azt hittem örökre meghalt.
S helyét már nem foglalja el más,
de tévedni emberi dolog,hát így tettem én is.

Szívem hát él újra,
s az életem új értelmet nyert.
Barátság és szerelem, e két dolog kell nekem.
Egyik sem nagyobb, de létem eleme.

Már két személyért élek én,
s már ketten tartanak életben engem.
Életem pillérei, kikért életem adnám,
s kik nélkül már nem élet az életem.

 Mikor egy érzés rám tört hirtelen,

 Mikor az éj újra leszáll,

remélem egy angyal reám talál.
Egy angyal ki mindentől megvéd,
s nem rontja el senki kedvét.
Ki a sok rossztól megvéd,
s csak jót hoz ismét.
Hisz bú, és bánat, rám találhat,
de a jó még csak várat.
Jó lenne már boldognak lenni,
s örökké csak nevetni.
A sok rosszat elfeledni,
s mindig vidáman lenni.
Úgy élni az életemet,
hogy lesz ki eltemet,
s sosem feled.
A boldogság mindig árnyékban él,
bárki, bármit, s bárhogy is vél.
Boldogságom sosem teljes,
hisz minden csak véges.

Az élet csak pörög,
telnek az évek.
És vannak bár rögök,
de van ki sosem téved.

Nem téved az,
ki igaz barátra lel.
Kinek léte az,
hogy sose felejtsék el.

A szerelem igazából fájdalom, melyet a boldog pillanatok mégis csodálatossá tesznek...

 Elment hát ő is,

itt hagyott végleg,
egy esős reggelen,
megsebzett szívvel.

Még várok rá,
bár tudom hiába.
Várom örökké, 
szívembe zárva.

Emléke éget,
szívembe vésett.
A mélyből emlékek
törnek a felszínre.

Mindörökké élni fog,
szívemben örzöm.
Szívem sírni fog, 
míg csak őrlődöm.

Szívem fájdalmát
sosem felejthetem.
Hisz sebem
újra feltéptem.

Elbúcsúzott,
bár nem sejthettem.
Elköszönt végleg,
s nem értettem.

Nem érthettem akkor még,
mi az mi szívemben ég.
Egy igaz szeretet,
mit örökre elveszet.

Egy érzés kavarog bennem,
hisz örökre elvesztettem.
De emléke visszatér, 
ha a szükség így kisért.

Éjjelente felriadva,
csak őt látom újra.
S megriadva várom,
hogy eljő újra.

Azóta is várom talán,
szívem titkos ajtaján,
kiírva a nevével,
kit nem ér el.

Szeretetem sohasem múlik,
bár a fájdalom csak erősödik,
s szívemnek sebe,
csak elmérgesedik.

Telnek az évek,
s néha visszanézek,
fájdalommal érzek,
aziránt mit nézek.

Eltelt már pár év,
döntésekkel száz érv.
De döntésemben benne él,
hisz csak vele élek én...