Szívem kihűlt,

létem eltünt,

de ő eljött,

s a jég megtört.

Szívem reá talált,

bár már messze járt,

s újra visszatalált,

míg reá várt.

Lángra lobbant,

fénye gyulladt,

s szerelme már

sosem múlhat.

 Fáj még a szív,

de már nem ég,

hisz e szív,

már csak érte él.

A szív csak dobog tovább,

bár ő már messze jár,

de e szív csak várva vár,

hogy visszatér e már.

Bárhol jár is,

bármit lát is,

csak őt látja,

s csak őt várja.

 Vár ránk még száz veszély,

de már csak érted élek én.

Az  életet veled akarom,

a sorsot már nem zavarom.

Az életem egy meredély,

de te lettél a menedék.

Érhet minket bármi vész,

de vár reánk még boldog rész.

Szerelmünk remélem sosem ér véget,

mert én harcolni fogok érted...

 Fogynak a napok, az órák, a percek,

mit még vele tölthetek.

De szívem még csak érte lángol,

lehetek én bárhol.

Bár egy érzés feltör még párszor,

a félelem, hogy talán elveszíthetem...

 Mikor a hajnal reánk száll,

minket már egyedül talál.

Mikor a szív fájdalma kél,

egy lélek meghasadni fél.

S mikor az éj eljő újra,

egy halott szív romjaira lel.

 Mikor azt hiszed,

számodra minden véget ért,

egy angyal jő hozzád,

ki mindenen átsegít.

Kinyitja szárnyait,

s kinyújtja feléd kezeit.

Magához húz és átölel,

minden kínod így vész el.

 Ha tudnád hányszor sírtam karjaidban,

 Az élet vár,a motor jár,

az érzés tőlem messze száll,

de talán újra rám talál.

 Szívemben már csak fájdalom ég, 

hisz vele már nem olyan mint rég.

Az érzés hirtelen megváltozott,

és a szeretetünk talán elkárhozott?

Nem tudom mi történhetett, 

de szívem még így is szeret.

Elfelejteni őt nem bírom,

s életemből őt ki nem írhatom,

hisz szeretem nagyon.

 Egy utolsó döfés a szívbe, 

és végre már vége.

A lélek is összetört véle,

de szerelme éghet még érte.

Érte dobog még szíve, 

s nélküle mit sem ér léte.

Fájdalmat könnyen szerezhet,

de csak nehezen feledhet.

Szíve megszakadhat érte,

de szeretete tovább élhet.

 Az élet egy nagy szívás, a létem egy hazugság.Mikor azt hiszem, valamit elértem, rá kell jönnöm még a közelébe sem értem. Kiket szeretek számíthatnak rám mindig, életem az életük alá rendelem. De lehet ez mégsem elég. Visz, sodor az élet, újból és újból veszélyes árkokon, veszélyeken át. De mindig felállok, hisz tudom: mennem kell tovább, hisz nem tudom mikor jön el az én napom, az mikor akár csak egy napig is, de igazán boldog lehetnék, s minden gondomtól távol lehetnék, s minden kínt elfeledhetnék.  Erősnek mutatom magam, hisz így helyes, s másoknak így segíthetek. De van mikor elfutnék a világ elől, elmenekülnék messzire. Kiordítanám magamból, mi szívemben ég, mi rég emészt belül. Másokért erős vagyok, de mi van velem??? Változok  én is, és néha jó lenne csak magamra figyelnem, csak magamért tennem valamit. Mikor másnak nincs baja, felélegezni kicsit, s elárulni: én sem vagyok védtelen, engem is bántanak, nekem is fájdalmat okoznak, s engem is cserben hagynak.  De mi van velem van, nem bánt annyira sohasem, mint azt látnom:  más is összetört belül, s nem tudhatja ezt senki, hisz elárulni "ciki". Így nem engedi, hogy segítsenek nekik. S ha ez mégis megváltozik, az nekem az igazi boldogság....Ez az én nagy ellentétem, a segítség, és a segítség kérés...

 Az életet elfelejteni lehetetlen, és elhagyni bolondság, hisz az maga a halál. És senki nem vágyik a halálra teljes, és nyugodt szívvel, hisz valamiért, vagy valakiért érdemes mindenkinek élnie. De az is lehet, hogy ő nem találja meg, de valaki másnak viszont ő jelentheti az életet. A szerelem az élet egy boldogsága, egy mozgatórugója, egy eleme, egy lényege. Ha az igaz szerelem elmúlik, eltünik, olyankor az életünk egy darabja, egy boldogsága, egy mozzanata tűnik el. És így az életünk már nem lehet teljes. Ha ez megtörténik, egy lépéssel mindig közelebb kerülünk az elmúláshoz, de lehet vár ránk még egy valahol. Így nem érdemes feladnunk, hisz aminek el kell jönnie, úgyis eljő, nem kell sietetnünk. Tegyünk hát érte, hogy legyen miért élnünk, vagy legyünk mi valakinek ez a miért... Legyünk mi magunk a SZERELEM...