A vele töltött boldog percek, órák,
többet értek, mint az átsírt éjszakák.
Többet, mint mikor a fájdalom szétrág,
s jobb volt egy cseppnyi boldogság.
Boldog voltam, mint egykor,
oly boldog, mint ami már 10 éve elmult.
Azt hittem a boldogság örökké tarthat,
de mint semmi más ez sem maradhat.
Félek mikor lesz vége,
mikor már csak a fájdalom lesz a létem.
Mikor lesz az mikor a boldogság elhagy,
s a fájdalom az arcomra ráfagy....  

Változik minden, 
miért ne változzak hát én is?!
Az életem úgysem marad már a régi,
hisz nem marad velem az, ki ezt kéri.
Eljő a nap mikor kitörök,
s életem ahogy akarom úgy töltöm.

 van egy csapat,

ki velem marad,

kiknek zenéje szívemben ragadt.

az évek telnek,

a zenék gyűlnek,

s ők mindent kifejeznek. 

 Már csak napról napra létezem,

s az életet már nem is élvezem.

Csak lélegzem,

s nem vétkezem.

A fájdalmat magamba zárom,

s így senkit meg nem bántok.

Csak lézengek,

s nem lépegetek.

A  gondolatok már mind bántanak,

hiába mondják nem ártanak.

Titkosak,

s nem biztosak.

 Miért van az,

hogy a szívem neked adtam?

Miért van az,

hogy lelkem miattad halhatatlan?

Van mit soha meg nem érthetek,

hogy téged így szerethetlek.

S mikor már úgy érzem nem szerethetlek jobban,

szívem lángra lobban jobban.

 Van, hogy döntéseinkkel jót akarunk,

de van, hogy ezekbe mégis belehalunk.

Mikor egy csepp boldogságról lemondunk,

akkor szívünk egy darabját eldugjuk.

Mikor őt nem láthatjuk,

szívünk zenéjét máshogy daloljuk...

 Lehet talán elveszítem,

de ezzel álmom összedölne,
összedölne, s megőlne,

de mégis lehet jobb lenne,

mert ő boldog lehetne....

 Néha éget,néha fáj,

de el veszíteni talán mégse kár.

Szeretete örökre bennem él,

s szívem mindig csak érte ég.

Távol lehetünk bármikor,

de lelkem csak reá gondol.

Lehet nélkülem jobb talán,

s szíve csak másra vár már.

Ha jobb neki, hát legyen így,

az erőltetés nem segít.

 Az élet szép,

az élet jó,

de mégsem olyan megható.

 Mikor a szép aludni tér,

olykor a jó meghalni fél.

Amikor az öröm messzire száll,

szívemben már csak bánat vár.

 Mikor égből földre száll,

úgy érzem nincs határ.

Szívem újból tűzben ég,

pedig azt hittem ez már elmúlt rég.

Lelkem a mennyekig szárnyal, 

míg valaki vissza ránt majd.

 Minden tervem porba hull,

amikor a világ felborul.

A lélek is széljel hull,

ha a szív megszorul.

 Harc dúl bennem,

így el kell mennem,

s máshogy nem tehetem.

Létem veszve,

szívem tépve, 

s életem már mit sem érne.

Az idő múlik,

sorsunk telik,

s életünk értelmet nyer így?

Élnünk kell,

szeretnünk fáj,

de szívünk  szét mégsem hull már.

Szívünk éghet,

létünk véget érhet,

de emlékünk örökké élhet.

Szerelmünk elmúlhat,

barátságunk megromolhat,

de érzésünk örökre megmaradhat.

 Van kiért érdemes élnem.
Van ki életben tart anélkül, hogy kértem.
Viszonoznom ezt lehetetlen,
s csak annyira kérem maradjon mindig velem.

Szívemnek eddig csak a fele élt,
melyben örök barátság ég.
De eljött az idő, mire már rég vártam,
életre kelt a másik is bennem.

Szívem másik része is él már,
miről azt hittem örökre meghalt.
S helyét már nem foglalja el más,
de tévedni emberi dolog,hát így tettem én is.

Szívem hát él újra,
s az életem új értelmet nyert.
Barátság és szerelem, e két dolog kell nekem.
Egyik sem nagyobb, de létem eleme.

Már két személyért élek én,
s már ketten tartanak életben engem.
Életem pillérei, kikért életem adnám,
s kik nélkül már nem élet az életem.

 Mikor egy érzés rám tört hirtelen,

 Mikor az éj újra leszáll,

remélem egy angyal reám talál.
Egy angyal ki mindentől megvéd,
s nem rontja el senki kedvét.
Ki a sok rossztól megvéd,
s csak jót hoz ismét.
Hisz bú, és bánat, rám találhat,
de a jó még csak várat.
Jó lenne már boldognak lenni,
s örökké csak nevetni.
A sok rosszat elfeledni,
s mindig vidáman lenni.
Úgy élni az életemet,
hogy lesz ki eltemet,
s sosem feled.
A boldogság mindig árnyékban él,
bárki, bármit, s bárhogy is vél.
Boldogságom sosem teljes,
hisz minden csak véges.

Az élet csak pörög,
telnek az évek.
És vannak bár rögök,
de van ki sosem téved.

Nem téved az,
ki igaz barátra lel.
Kinek léte az,
hogy sose felejtsék el.

A szerelem igazából fájdalom, melyet a boldog pillanatok mégis csodálatossá tesznek...

 Elment hát ő is,

itt hagyott végleg,
egy esős reggelen,
megsebzett szívvel.

Még várok rá,
bár tudom hiába.
Várom örökké, 
szívembe zárva.

Emléke éget,
szívembe vésett.
A mélyből emlékek
törnek a felszínre.

Mindörökké élni fog,
szívemben örzöm.
Szívem sírni fog, 
míg csak őrlődöm.

Szívem fájdalmát
sosem felejthetem.
Hisz sebem
újra feltéptem.

Elbúcsúzott,
bár nem sejthettem.
Elköszönt végleg,
s nem értettem.

Nem érthettem akkor még,
mi az mi szívemben ég.
Egy igaz szeretet,
mit örökre elveszet.

Egy érzés kavarog bennem,
hisz örökre elvesztettem.
De emléke visszatér, 
ha a szükség így kisért.

Éjjelente felriadva,
csak őt látom újra.
S megriadva várom,
hogy eljő újra.

Azóta is várom talán,
szívem titkos ajtaján,
kiírva a nevével,
kit nem ér el.

Szeretetem sohasem múlik,
bár a fájdalom csak erősödik,
s szívemnek sebe,
csak elmérgesedik.

Telnek az évek,
s néha visszanézek,
fájdalommal érzek,
aziránt mit nézek.

Eltelt már pár év,
döntésekkel száz érv.
De döntésemben benne él,
hisz csak vele élek én...

 Kérlek, ne hagyd hogy ezt tegyem,
hogy boldogságunk elvesszen.
Hisz az életünk csak egy játék,
mely csak ránk vár még.
Bábuk vagyunk csupán benne,
de a döntések nélkül semmi nem lenne.
Döntéseink segítenek nekünk,
hogy a helyes irányt meg leljük.
Döntések melyeket mi hozunk,
s senki nem dönthet rólunk.
Mi írányítjuk azt mit teszünk,
s reméljük sosem vesztjük el az eszünk.
Az élet bármilyen akadály elé is állít,
én megtennék érted bármit.
Te vagy csak az ki számít,
eszemben bárki jár itt.
A szívemben egy hely már csak a tiéd,
s ez a szeretet így már csak a miénk.
Elfelejteni már nem tudlak,
hiába a napok már csak múlnak.
Ez a szeretet hirtelen jött,
s szívembe betört.
Elveszíteni sohasem foglak,
bárki bármit is mondhat.
Csak mi tudhatjuk mit érzünk,
s a másikért miket megteszünk.

kivételesen 2 befejezés, két külön személynek :$

1,

Barátságunk már sokat átélt,
ezért kérlek sose lépj hátrébb.
Így mindig lesz miért fel kelnem,
s lesz miért még élnem.

2,

A szerelmünk még most kezdődött,
s remélem sosem mondjuk "befejeződött".
Az élet még akadályok elé állít,
de szerelmünkért megteszek bármit.

 Egy fájdalom mi téged ért,
életeden végigkisér,
s idővel életed egy részévé válik.
Ez az érzés mely soha nem múlik,
de az emlékezet homályába vész.
A fájdalom mi fel-fel bukkan,
de életed meg nem torpan.
Hisz öt elvesztetted,
s soha vissza nem kérheted,
bár sosem felejted.
De vannak kik melletted állnak,
s fájdalmadban társaiddá váltak.
Ök kik sosem hagynak el,
s mindig melletted maradnak.
Bármit teszel, ök mindig melletted maradnak,
s életedben lábnyomot hagynak..

 Életünkben rengeteg döntés kerül az utunkba, és mikor túljutunk rajtuk, mindig azon töprengünk, hogy helyesen döntöttünk-e. És sokszor úgy gondoljuk, hogy éppen a rossz döntést hoztuk meg. De igazából, ha már döntöttünk, akkor hiába rágódunk a döntéseink helyességén, hisz már megtörtént. És majd a következő döntésünkkel változtathatunk esetleg ezen. De ha egy cseppnyi boldogságot is érzünk, akkor tudhatjuk, hogy helyes volt a döntésünk, és a helyes úton járunk, hiába van mellette fájdalom is. A boldogság érzése mindig erősebb, mint a fájdalomé. Hisz a fájdalom rombol, a boldogság épít. S bármit lerombolhatunk rövid idő alatt, míg megépíteni tovább tart. Így minden kis boldogságunk épít minket, és ez éltet...

 Egy új szerelem, 

egy érzés, mely talán

csak rám várt.

Egy boldogság, 

mely végre elért hozzám,

s rám talált.

Egy kapcsolat,

mely most kezdődik igazán,

és újra átjár.

Egy szerelem,

mely két szívben lobban,

s összedobban.

Egy új érzés,

mely két lelket átjár,

s boldogsággal táplál...

 Érzések, mik kavarognak bennem.

Félelmek, miket újra átéltem.

Szerelem, mely átjárt engem.

S melyet sosem felejtem.

Ma is látlak magam előtt,

s szívem azóta is derül.

De távolság újra közénk kerül.

Távolság már nincsen többé,

ha a fájdalom válik köddé.

Egy érzés újra dobban,

s szívem szerelemre lobban.

Az érzés már többé nem múlhat, 

a világ már hiába támad.

Idő és táv bár közénk állhat,

s így érzésünk barátsággá válhat.

 Fáj, mit tettél

s hogy meg nem értettél, s így elvesztettél.

Egy kapocs,

mely kötelékké vált.

S egy emlék, 

mely résszemé vált.

Egy érzés,

melyet te keltettél.

Egy csalódás,

mely még mindig fáj.

Bíztam benned, 

de rosszul tettem,

hisz midig tudtad ,

mit éreztem.

Mindeg titkom

barátságunk mélyére temettem,

s tied sosem feledtem,

s nem temettem.

Nem bánom,

mit együtt tettünk, 

bár ezzel 

barátságunk kockára tettük.

Egy barátság,

mi így véget ért,

s bizalmunk mára

már mit sem ér.